Universal Analytics – A cross-device megoldás?

Szerző: Dátum: jan 17, 2013 Kategória: Google Analytics

Tavaly október végén jelentette be a Google webanalitikai termékének új generációját, amely számos újdonságot tartalmaz és gyűjtő néven Universal Analyticsnek neveztek el. Az újdonságok meglehetősen szimpatikus irányt mutattak a webanalitikai szakmának, magam is nagyon örültem és örülök most is a felvonultatott új funkcióknak.

Mégis vannak bennem kételyek, amelyek miatt jelenleg nem érzem úgy, hogy annyira univerzális ez az új rendszer, mármint nem annyira univerzálisan nyújt megoldás minden weboldal tulajdonosnak. Most picit erről szeretnék írni pár sort.

Eszközök közötti mérhetőség

A Universal Analytics egyik, ha nem legfőbb dobbantása annak ígérete, hogy képes lesz a mai modern eszközök között is mérni a látogatókat és eredményeket.

Universal Analytics - kapcsolat eszközök között

A mai technológiai korlátok ugyanis teljesen külön látogatónak, felhasználónak tekintik ugyanazt a fizikai személyt, ha napközben a munkahelyén böngészi az oldalt, amikor otthon újra belép és tovább olvas, de legfőképpen akkor, amikor este fele már inkább egy tablet PC-t vesz elő, netán út közben az okostelefonról tájékozódik ugyanazon az oldalon.

Számos üzleti oldal számára lehetne azonban komoly érték, ha ezeket a látogatásokat össze lehetne kapcsolni és kirajzolódhatna egy hellyel-közzel valós kép arról, hogy (jó magyarsággal) ebben az ún. multi-screen világban hogyan kapcsolódnak össze az eszközök, mennyire fontos megjelenni mobilon annak érdekében, hogy eredményeket érjünk el mondjuk a “normál”, asztali PC-re, laptopokra készített weboldalon.
Multi Screen a weben

Hirdetői szemszögből is nagyon fontos ez: ma már egészen okos célzásokkal hirdethetünk mobil applikációkban, ráadásul eszméletlenül olcsó kattintási árakkal, ezek pedig nagyon olcsóvá tehetnek egy konverziót. De mi van, ha mobilon csak nézelődik emberünk és majd a laptopján rendel/kér árajánlatot? Ki kell-e dobni a mobilra célzott kampányokat, csak mert azok nem konvertálnak közvetlenül?

A Multi-channel funnels egy nagyon jó eszköz, ha azt szeretnénk látni, hogy az egyes forgalmi forrásokból érkező látogatók milyen arányban érték el céljainkat közvetlenül vagy éppen közvetve. Meg tudjuk mondani, érdemes-e kint tartani egy oldalon egy linket, egy hirdetést, egy cikket, mert tudjuk, hogy ez nagyban hozzájárul az ügyfélszerzéshez még akkor is, ha nem közvetlenül.

De semmi nem mutatja meg nekünk jelenleg ezt az útvonalat eszközeink között!

Nem kevesebbre, mint ennek mérésére vállalkozik a Universal Analytics. Nem mennék most bele nagyon technikai részletekbe, ám egy pontot fontos megemlíteni: jelenleg (!) szükséges és nélkülözhetetlen feltétele ennek a mérésnek az a változás, ahogyan egy-egy látogatást mérünk. Maga a fogalom is téves, ahogy leírom, mert más szemlélettel kell nekiindulni az eszközök közötti méréseknek: nem látogatásokat mérünk, hanem felhasználókat. Persze nem az egyes felhasználókat (az ilyen adatvédelmi kérdésekre mindig is kényesen odafigyel a Google, még ha nem is mindig 100% pontossággal), hanem inkább azonos embereket.

Ehhez viszont valahogy azonosítani kell ugyanazt a felhasználót az eszközök között. A Universal Analytics jelenlegi megoldása erre az, hogy a weboldal rendelhet egyedi azonosítót a látogatóhoz (ami természetesen nem tartalmazhat érzékeny adatot, email címet, személyes adatot, stb.), így ha emberünk más eszközről érkezik ugyanarra a weboldalra, akkor ugyanazt az azonosítót kaphatja és máris átvágtuk a gordiuszi csomót!

Izgalmasan hangzik, ugye?

Akkor hol a probléma?

Triviális megoldás lehet máris egyes fejlesztők fejében az azonosításhoz azt a számot felhasználni, amit az oldalon regisztráció és bejelentkezés után kap a felhasználó. Így akárhonnan is jelentkezik be, ugyanazt az azonosítót kapja: probléma megoldva.

Számomra ezzel csak annyi a probléma, hogy ez jól működik például egy Google esetében, ahol ha belépek GMailbe, minden Google szolgáltatásba beléptem, vagy Facebookon, ahol szintén azzal kezdem a menetet, hogy bejelentkezem. Még egyes hírportáloknál is bejelentkezve marad az ember, ha mondjuk fórumozik.

De mi az e-kereskedelmi oldalakkal?

És itt most nem csak webáruházakra kell gondolni: utazási iroda, ingatlan ügynökség, ezek mind olyan oldalak, ahol az ember egyre  inkább a neten vásárol. Azonban ezeken az oldalakon az elmúlt években pont az a (számomra üdvözlendő) trend alakult ki, hogy már sokszor regisztrálni se kell ahhoz, hogy rendeljek.

Mert vannak olyan oldalak, ahová az ember talán egyszer megy egy évben vásárolni, aztán nem nagyon jár vissza. Fényképezőgépet, tévét, drágább eszközöket nem veszünk havonta, az ilyen webáruházak számára pedig pont az lehet fontos, hogy megtudják, az első vásárláshoz mi minden kellett?

Csakhogy az első vásárlásig valószínűleg regisztráció sincs!

Akkor mégis mi legyen?

Caleb Whitmore neve meglehetősen ismert a szakmában, cége, az Analytics Pros a legmagasabb szinteken szolgál ki ügyfeleket Google Analytics témában. Múlt héten egy webináriumon mesélte el fél órában a Universal Analytics újdonságait azoknak, akik még nem hallották tavaly óta.

Itt bátorkodtam bedobni a kérdés, hogy mi van ilyen esetekben.

Szerinte a világ inkább abba az irányba halad, hogy a felhasználók folyamatosan be vannak jelentkezve.

Nem tudom… persze ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem az ő gondolatait 🙂 ennek ellenére azt látom, hogy számos kihívás elé áll még ez az egész, mert a triviálisnak gondolt megoldások nem biztos, hogy a várt eredményt hozzák.

Én valami olyan megoldást látok életképesnek, ahol a weboldalaknak egy már kiforrott azonosító rendszerre kell támaszkodniuk ahhoz, hogy a jelenlegi működés mellett legyenek képesek értékesebb adatokhoz jutni. Mert azt nagyon nem látnám szívesen, ha webshopoknál megfordulna a trend és azon lennének, hogy minél hamarabb regisztráljon és bejelentkezzen valaki.

Olyan megoldás lehetne ideális, amely képes lekérni, hogy a felhasználó be van-e jelentkezve Google/Facebook fiókjába és egy olyan azonosítót kapna vissza, amelyet aztán felhasználhat Universal Analyticshez. Persze úgy, hogy ez ne legyen alkalmas személyes adatok lekérésére. De ami még fontosabb, ne azzal kezdődjön egy weboldal látogatási folyamat, hogy akkor most lépj be/regisztrálj.

Tökéletes megoldás valószínűleg itt sem lesz, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen konkrét megvalósítások látnak napvilágot a következő hetekben/hónapokban.

 

Szóljon hozzá!